Fátylat rá Viasat3 - Feszültségtől volt terhes a levegő a hetedik epizódban

"Számomra az volt a legnagyobb öröm, hogy a másik párt a földbe tiportuk" Az arák nem kímélték egymást. Feszültségtől volt terhes a levegő a Fátylat rá! tegnapi epizódjában, ahol két nagyon erős személyiségű, ám különböző mentalitású menyasszony próbálta a saját akaratát érvényesíteni. Az ellenségesség már az első találkozásnál megmutatkozott, ám mindez semmi volt ahhoz képest, ami következett.
Hagyományok szellemében
A fiatal pár, Alexa és Tamás az interneten ismerkedtek meg, azóta szerelmük gyümölcse, Kinga is megszületett. A 21 éves Alexa és a 24 éves Tamás azt vallják, életük legjobb döntése volt megtartani a babát, aki ma már egyéves, és pont olyan hisztis, mint az édesanyja.
Alexa életében nem volt jelen az édesapja, ezért számára különös jelentőséggel bír, hogy a kislánya ne apa nélkül nőjön fel. Tamás már kevésbé tartotta fontosnak az esküvőt, de azt mondja, Alexa álma az ő álma is. Igazi klasszikus lagzit képzeltek el.
A legnagyobb fellépés
Viki és Carlos szintén az internetnek köszönheti találkozását. A férfi az egyik közösségi oldalon írta ki, hogy nincs-e kedve valakinek elmenni vele motorozni, Viki pedig kapva kapott az alkalmon. A pár első találkozója olyan jól sikerült, hogy három hónap múlva már a lánykérésre is sor került. Viki rendőrnek tanult, de jelenleg rúdtáncosként és sztriptíztáncosként dolgozik külföldön.
Carlos az elején nehezen fogadta el párja hivatását, de ma már nem zavarja, menyasszonya ezzel keresi a kenyerét. Viki számára minden nap egy kihívás, hogy ő legyen a legszebb, mindenki rá figyeljen. Az esküvőre is úgy készül, mint élete legfontosabb fellépésére. Rendkívül erős egyéniség, nem bírja elviselni, ha nem körülötte forog a világ. Az esküvőt is ebben a szellemben szerették volna megszervezni.
Kemény ellenfelek
Az első pont, amit a pároknak le kellett küzdeniük, a lagzi helyszínének kiválasztása volt. Viki és Carlos egy elit klubot képzeltek el, mondván, hogy az illik hozzájuk, ráadásul ott bőven elfér a násznép is. Alexáék ezt nehezen fogadták el, a lány szerint egy klub sokkal inkább megfelelő helyszín egy leánybúcsúnak, amire Viki csak így reagált.
- Hát mert az esküvő nem egy szórakozás? Mi az, egy gyásztemetés? Vagy micsoda? - Ezt követően pedig sajátos kis táncbemutatót tartott a többieknek.
Alexa és Tamás kifogásolta Viki viselkedését és hozzáállását, de ekkor még megpróbáltak higgadtan viselkedni, és megmutatták a saját helyszínüket is, az egyik szentendrei csárdát. Nem meglepő módon ezt Vikiék túl egyszerűnek ítélték, és ragaszkodtak a saját elképzelésükhöz. Nálam nincs ellenfél, és nem is lehet, csak én vagyok egyedül az egész világon. És minden úgy lesz, ahogyan én akarom. Kénytelenek lesznek elfogadni, különben nem jutunk dűlőre - mondta el a lány a döntés előtt.
Végül az ő elképzelésük győzött, Alexáék ugyanis más pontokban szerették volna az akaratukat érvényesíteni.
A szerencse kezében
A menüt illetően hasonló véleménykülönbségek adódtak. Viki és Carlos egy egészen különleges ételsort képzelt el, míg Tamásék egy klasszikusabb megoldásra gondoltak, amit a násznép is élvezettel fogyaszt, illetve maga a menyasszony is, ugyanis Alexa elmondta, rendkívül válogatós. Annak ellenére, hogy Vikiéknek ízlett a másik pár menüje, a saját elképzelésükből nem engedtek, így a döntést a szerencsére bízták. Ekkor a két műsorvezető, Horváth Éva és Müller Attila kérdésekkel bombázta a párokat - aki többre tudott jó választ adni, az győzött, ami 3:2 arányban Vikiék oldalára billentette a mérleget.
Esküvői ruha tekintetében azonban felcserélődtek a szerepek. Alexa egy abroncsos, mellrészen díszített, fátylas ruhát képzelt el magának, míg Viki egy visszafogottabb, stílust részesített volna előnyben. Viki giccsesnek nevezte Alexa ruháját, és elmondta, hogy ő a szakmájából kifolyólag tudja, mi számít túl soknak. Ezt azonban már Alexa sem hagyhatta szó nélkül, elmondta:
Hol házasodnál szívesen? Igen, neked az a szakmád, hogy rúdon táncolsz. Szóval ebbe ne is menjünk bele. Viki ezt nem vette magára, sőt, kijelentette, hogy úgyis az ő akarata érvényesül majd. Ám a két lány közötti feszültség már szinte tapintható volt, pláne akkor, amikor a választásra került a sor. Egyikük sem engedett az elképzeléséből, így újra Fortuna kegyeire hagyatkozhattak a játékosok. Pénzfeldobással kellett borítékot választaniuk, melyben a szerepelt, hogy nyertek-e, vagy sem. Alexáék ebben a harcban is alulmaradtak.
A tetőpont
Mire a ceremóniahelyszín választásáig eljutottak, már egyik pár sem próbálta titkolni ellenszenvét. Tamáséknak nem tetszett Vikiék újabb szórakozóhely-választása, ugyanakkor Vikiéknek sem tetszett Tamásék szabad ég alatti elképzelése. Így hát újból előkerültek a borítékok, és a szerencse megint Vikiék pártjára állt. Ezzel már négy pontban érvényesítették az akaratukat.
A zene tekintetében mindkét pár DJ-t szeretett volna, de a stílusbeli különbségek már a bemutatásnál kirajzolódtak. Viki és Carlos egy elektronikusabb műfajt képzelt el, míg Alexa és Tamás inkább retróban gondolkodtak, mondván, hogy erre a násznép minden tagja tud táncolni.
Ám Vikiék ekkor sem engedtek a huszonegyből, ezért megint a szerencse borítékai döntöttek - és ezúttal is ők nyerték a fordulót.
Boldog végkifejlet?
A nagy nap elérkezésekor már úgy tűnt, szent a béke a két pár között. Függetlenül attól, hogy Alexáék egy pontban sem nyertek, már a lagzi elején jól érezték magukat, és nem bánkódtak a történtek miatt. A ceremónia minden feszültségtől mentesen zajlott, a hangulat nagyon jó volt egészen a vacsora végeztéig, amikor is Viki felpattant az egyik asztal tetejére, és ott kezdett el táncolni. Ezt a másik pár sem nézhette tétlenül, ezért ők is hamarosan egy-egy asztalon ropták, ezt követően pedig egymást túllicitálva akarták az esküvőt magukévá tenni.
Amikor a végső eredményhirdetésre került a sor, a párok felsorakoztak a két műsorvezető előtt. Mivel minden pontban Vikiék nyertek, ők választhattak először dobozt. Viki elmondta, hogy igaziból nekik mindegy volt, mi rejtőzik a fedél alatt, mert játszani jöttek, és nyertek is. Nekünk azért volt mindegy az ajándék, mert mi az esküvőt akartuk, játszani jöttünk, amit meg is nyertünk elég keményen. És számomra az volt a legnagyobb öröm, hogy a másik párt a földbe tiportuk.
Azonban amikor kiderült, hogy ők a menyasszonytánc összegét nyerték, Viki arcán mintha enyhe csalódottság tükröződött volna, nem úgy, mint Alexáékéról, akik majd ki ugrottak a bőrükből a háromnapos wellness-kikapcsolódás és a videokamera láttán.