Fátylat rá - A kilencedik adás párjai

HAJNI ÉS ZSOLTI
A budapesti pár szintén három évvel ezelőtt, munka kapcsán találkozott először. Zsolti rögtön az elején kiszúrta magának Hajnit, aki hosszú szőke hajával külsőleg is pont az ideálja. Hajninak viszont elsőre nem volt szimpatikus Zsolti, de az érzései végül egyik pillanatról a másikra megváltoztak. Nagyon bevállalós párnak tartják magukat, minden újdonságra kaphatóak, amiről azt gondolják, hogy jó buli lehet. Mindketten erős egyéniségek, a gengszterromantika jegyében elképzelt esküvőjükből semmiképpen sem hajlandóak engedni.
KATA ÉS KOSZTI
A pár három évvel ezelőtt ismerkedett meg egymással. Mivel Koszti görög származású, a lánykérés után egyértelmű volt, hogy görög esküvőt szeretnének. Ezt Kata sem ellenezte, hiszen ő is átvette Koszti görög temperamentumát. Azt vallja, hogy aki ebbe az életstílusba belekóstol, azt annyira magával ragadja, hogy másra már nem is vágyik. Koszti családja nagyon megőrizte a görög hagyományokat, így az esküvőn az elmaradhatatlan tányértörésre is sort szeretnének keríteni.